Válassza az Oldal lehetőséget

Csipkebogyó, mint vitaminforrás

Csipkebogyó, mint vitaminforrás

Hazánk minden táján, de legfőképpen hegyoldalakon, erdőszéleken, irtásokban, bozótos helyeken és útszéleken látni tövissel teli narancssárga- vagy pirosbogyós növényzetet, amelyet csipkebogyónak nevezünk. Mivel a hagyományos “orvoslásban” már régóta ismerik, így természetesen egyéb népies elnevezéseivel is találkozhattunk már, úgymint: bicske, csipke, csitnyeke, hecsedli, hecserli vagy éppen seggvakaró.

A CSIPKEBOGYÓRÓL BŐVEBBEN

Maga a bogyó az őszi hónapokra érik be, ugyanis a narancssárga színű termés még nem érett ellenben a mélyvörössel, amely meg már túlérett. Piros színét a karotinoidoknak, savanykás ízét pedig a szerves savaknak (almasav, citromsav) köszönheti.

A kocsánynál érdemes levágni, amit aztán félbevágunk, majd a magokat és a szőrös magbelet is eltávolítjuk. A kimagozott termés 80-90 °C-on szárítva az eredeti C-vitamin tartalmát hónapokig megőrzi, azonban érdemes észben tartani, hogy szedését követően, frissen a legmagasabb a tápértéke.

VITAMINFORRÁS

Magas A-, B1-, B2-, K- és P-vitamin mellett a magas C-vitamin tartalma a legjelentősebb, amely aktívan részt vesz a szervezet oxidációs folyamatainak szabályozásában, magyarán a csipkebogyó az erős antioxidáns hatásának köszönhetően az immunrendszerünk egészségének védelme szempontjából rendkívül kedvez.

Szilárdítja a kötőszöveteket, segíti a csontképződést, javítja a koleszterinszintet, erősíti a vérerek falát, ami persze jó hatással van a szívre és a vérnyomásra és még az emésztési problémákra is gyógyír lehet.

A CSIPKEBOGYÓBÓL TEA

  • Készíthetünk belőle teát aképpen, hogy egy evőkanál (3 g) csipkebogyót 2,5 dl hideg vízben 5-6 órán át addig áztatunk, amíg szép barnás színűvé válik a víz, majd leszűrjük.
  • Mellőzzük a forralást, mivel C-vitamin tartalma 50°C körül megsemmisül!

Ezenkívül megfelelő mértékben javasolt még bor formájában is fogyasztani, mivel kedvezően hathat az epe és a vese betegségeire.

Magjából ráadásul csipkebogyóolajat is szokás készíteni, ami segíti a sebek gyógyulását, kezeli a napégési sérüléseket, valamint kezeli a bőrráncokat és késleltetheti a bőr öregedését egyaránt.

Baranyi Attila