Válassza az Oldal lehetőséget

A forralt bor titkai

A forralt bor titkai

A téli hideg napokon jobban előnyben részesítjük az olyan forró italok fogyasztását, mint a tea, forró csoki, forralt bor. De vajon honnan származik, milyen pozitív hatásai vannak és hogyan készül egy igazán finom forralt bor?

 

EREDETE

A forralt bor eredete eredetileg a görögökhöz köthető, melyet később tőlük vettek át a rómaiak. Bár abban az időben még másképpen nevezték és a funkciója is más volt, mint napjainkban. Akkoriban még fűszeres bor néven ismerték és a borok romlásakor keletkező rossz ízt próbálták elnyomni különböző olyan fűszerek hozzáadásával, mint a:

  • gyömbér, 
  • koriander, 
  • babérlevél, 
  • kakukkfű, 
  • bors, 
  • narancsvirág

Az ilyen módon készített bor az erős fűszerezése miatt kapta a fűszeres bor elnevezést. Eleinte még hidegen fogyasztották, majd a téli, hideg időben melegen iszogatták, hogy felmelegítsék magukat.

A középkorban Hippocras néven tartották számon, azt hitték, hogy az ital segít elűzni a különböző megbetegedéseket. Az első recept 1390-ben készült, ezt követően a 16. században már több féle módon készítették. Mint ízesítési lehetőség ekkor jelent meg a fahéj, a vanília és a szegfűszeg, sőt mi több ámbrával és pézsmával is illatosították. Jótékony hatását a 18. századi orvosok is elismerték, kúraszerű fogyasztását olyan embereknek ajánlották, akiknek valamilyen emésztési panaszuk volt. Emellett bálokon és ünnepélyeken is előszeretettel fogyasztották, sőt még XIV. Lajos is rajongott ezért az italért. 

 

EGÉSZSÉGRE GYAKOROLT HATÁSAI

  • a benne található fűszereknek köszönhetően pozitív hatása lehet köhögés és nátha esetén
  • segítheti az emésztési folyamatokat
  • mértékkel fogyasztva koleszterin- javító hatása is ismert lehet
  • olyan a szervezet számára hasznos fűszerek vannak benne, mint a fahéj, szegfűszeg és a kardamom
  • fogyasztása során felmelegszik a test, illetve alkoholtartalma miatt oldhatja a feszültséget

Fogyasztása csak mértékkel javasolt, napi 3 dl még akkor is ha főzés közben jelentősen veszít alkohol tartalmából.

 

ÖSSZETEVŐK

A forralt bort főleg vörösborból készítik, de aki jobban szereti a fehér bort természetesen abból is elkészítheti.

Egy fontos dolog van, hogy jó minőségű bort válasszunk. Természetesen kerüljük a túlzásokat. Általában – bár ez ízlés kérdése – de egy közép árkategóriájú bor is megfelelhet erre a célra.

A jó forralt bort vízzel is szükséges hígítani, egyharmad vagy fele-fele arányban. 

A bor kiválasztása mellett a mértékletesség is meghatározza a végeredményt. Kerüljük, hogy nagyon sok fajta fűszert használjunk a készítése során. 

Nézzük meg 1 lehetőséget, hogy mi szükséges a forralt bor készítéséhez.

Hozzávalók:

  • 2 dl vörösbor
  • 1 dl víz
  • 1 ek eritrit vagy méz
  • 1 db fahéjrúd
  • szegfűszeg
  • citromlé
  • narancskarika

Elkészítés:

A bort és a vizet tegyük fel főni, ezt követően adjuk hozzá az eritritet, a fűszereket és a narancskarikákat. Lassú lángon főzzük, kerüljük, hogy felforrjon. Ha már elég forró, zárjuk el alatta a gázt. Miután néhány percet állt a főzet, szedjük ki belőle a gyümölcsöket, fűszereket és töltsük ki bögrébe. Ízlés szerint ízesítsük citromlével.

A szerzőről