Válassza az Oldal lehetőséget

Koronavírus emberi szemmel

Koronavírus emberi szemmel

Az elmúlt hónapokban magyarként, itthon külső szemlélőként figyeltük a világ eseményeit, hogy hol tőlünk nagyon távol, hol kicsit közelebb milyen hatásokkal és „problémákkal” szükséges szembenézniük az embereknek. Valahol magunkban talán bevallhatjuk, hogy titkon reméltük, hogy ez olyan távol marad tőlünk is, amilyen messze vannak ezen, érintett országok is.

Aztán ahogyan teltek a hetek, majd a napok, úgy a messzi távolban már egyre jobb hírekkel szolgáltak, aztán az elmúlt héten már hazánkba is elérkeztek a „hírek” hol jók, hol aggasztóak, hol pánikkeltőek. A következőkben szeretnénk pár aspektust megvilágítani, hogy az átlag ember és egy átlag „külső szemlélő” hogyan is tekinthet ezen meghatározó eseményekre.

A TÉNYEK ÉS AZ AKTUALITÁSOK

Naponta érkeznek újabb és újabb hírek a hazai helyzetekről a koronavírus kapcsán, mit hogyan érdemes alkalmazni, mit csináljunk vagy miket hagyjunk el a szokásainkból. Talán kevésbé könnyen felfogható az a tény, amivel mi az utcán, otthon vagy a munkahelyünkön szembesülhetünk. Viharként kezdett átsöpörni a mindennapjainkon és több ágazatban is okozott, okoz a mai napig fennakadásokat, még ha nehezen is szeretnénk ezeket belátni.

A vírus, mint ahogyan azt más vírusok is tehetik, tud terjedni, a kérdés az leginkább, hogy mi, emberek mit tudunk tenni annak érdekében, hogy enyhítsük ezeket és milyen hozzáállás szükséges ahhoz, hogy együtt, közös erővel át is tudjunk majd lendülni. Pár szempontra szeretnénk rávilágítani, hogy mik lehetnek azok a tényezők, amelyek befolyásolóak lehetnek a számunkra is.

AZ ÉRZELMI SZÁL VALÓS

Igen, létezik egy erős emberi érzelem, ami kevésbé hagy minket nyugodni és néha szeretnénk felülkerekedni rajta, de sokszor meglehetősen nehéz. Az elmúlt évtizedekben azt láttuk és tapasztaltuk a saját bőrünkön is, hogy fejlődünk, megvásárolhatunk egy csokit magunknak, van a boltokban kenyér és egyéb árucikk is.

Talán kevésbé emlékszünk vagy emlékezhetünk fiatalként azon időszakokra, amelyeket leginkább a szülők, nagyszülők élhettek át, mikor a polcok bizony üresen tátonghattak, mert elmaradt az áruk megérkezése vagy egyéb országokban „valamiféle állami rendelet” volt éppen érvényben és mindenkinek szinte bizonyos mértékű, mennyiségű „fejadag” járt.  De mi is vezet minket odáig, hogy ezen történelmi eseményeket elfelejtsük az iskolánk kapuit elhagyva? Az érzelmeinkre való hatás vagy éppen a sok-sok árucikk a polcokon? A kérdést inkább nyitottan hagyjuk most.

Az emberi érzelmek mindig is óriási hatással voltak a szándékainkra, döntéseinkre, ezekre könnyebben is lehet hatni. Emberként, szülőként, nagyszülőként az a célunk, hogy megteremtsük a jót, a jobbat az új generációnak, hogy fenntarthatóvá tegyünk a Földet, amelyből ebben a formában csak egy van. Pont ezekért lehet is érzelmi szála a koronavírus okozta „feszültségnek”. 

Napról napra jönnek az újabb és újabb hírek, a bizonytalanság kevésbé segíti elő az érzelemmentességet. A gyerekek otthon maradnak, az iskolák, óvodák szünetelnek, a családtagok sokszor határozatlan időre szabadságra vagy betegszabadságra kényszerültek, ha kevésbé megoldható az adott munkahelyen a „home office” munkavégzés, hogy a gyerekek mellett legyen legalább az egyik szülő. Ezen érzelmi döntési kérdésekben bizony kevésbé lehet fehér vagy fekete valami.

PÁNIK VAGY HIGGADTSÁG?

A bizonytalanságok, a nem tudjuk, mi vár ránk holnap állapotok bizony feszültséget kelthetnek és generálhatnak. A folyamatos hírek és „információ áramlások” közösségi médián, online magazinokban sajnos kevésbé erősítheti a nyugalmat e téren. A legjobb és a legtöbb, amit tehetünk, hogy hiteles forrásokat keresünk a témában, hiteles íróktól, véleményvezérektől olvasunk cikkeket, nézünk videókat és beszélgetünk egymással.

Az információ cseréje barátokkal, ismerősökkel telefonon keresztül sokat segíthet minket abban, hogy objektíven és racionálisan hozzunk döntéseket, figyelhessük az eseményeket és kicsit nyugodtabban éljük a jelen napjainkat. Ahogy másnál, úgy itt is, kevésbé előnyös a túlzásokba vitt vírusinformációkról való tájékozódás vagy a nap minden percében való folyamatos böngészés, hiszen ez is árthat a saját szemléletünk kialakításának és a tárgyilagosságunknak. 

GAZDASÁGI HATÁSAI LESZNEK-E?

Valószínűleg lesznek, hiszen a gazdaság egyik napról a másikra kevésbé állhatna le úgy, hogy az következményektől mentes maradjon, legyen. Már most is több cég home office munkavégzésre küldte a dolgozóit, sajnos vannak kevésbé előnyös iparágak, ahol már a munkaerőt is kevésbé tudták megtartani. Ezeket nehezebb megjósolni, hogy mi lesz most és ki, hogyan és milyen módon fog tudni talpra állni.

Amit cégként, cégvezetőként és munkatársként tehet most az ember az, hogy olyan dolgokon kezd el dolgozni, olyan dolgokat tesz rendbe, amikre eddig kevésbé jutott ideje – persze, ha ezt az adott iparágban meg is tudja valósítani. Hiszen elképzelhető, hogy van olyan terület, ahol ez kevésbé releváns.  Azt érzékeljük szemmel láthatóan, hogy a gazdaság változik, hogy a cégek határozott és olykor nehéz lépéseket muszáj tegyenek a jövőjükért. 

MI LESZ A MEGOLDÁS?

Egyelőre talán még a szakemberek is csak „tapogatóznak” és próbálkoznak megoldási javaslatokkal előállni, azonban amire igazán szükség van és várhatóan lesz is, az a tolerancia egymás iránt és talán minden területen. 

Szükségünk lesz türelemre, kitartásra és erőre ahhoz, hogy mindezen hónapokat át tudjuk „hidalni” a lehető legkisebb érzelmi és anyagi „veszteséggel”.

A jelenlegi a helyzetre és az eredményekre érdemes koncentrálnunk és felkészíteni egymást, hogy változnunk szükséges. Remélhetőleg nagyobb hangsúlyt kaphat a közösség ereje, hiszen egyedül kevésre, együtt többre vagyunk és leszünk is képesek.