Válassza az Oldal lehetőséget

Az akác virága gyógynövényként…

Az akác virága gyógynövényként…

Manapság a kisebb és nagyobb városokban tett májusi séták alkalmával is felfigyelhetünk a parkokból, ligetekből vagy akár az utcamenti fákról áradó kellemes, édeskés illatáradatra, amit egyértelműen felismerünk. Eme fehér virágzatú fák körül rendszerint megannyi szorgos méh döngicsél, amelyek a természet harmóniájához egyaránt hozzátartoznak. Természetes szépségétől talán már csak az emberi egészségre gyakorolt pozitív hatásai lehetnek fontosabbak – bár a nézetek megoszlanak.

FEHÉR AKÁC NYÍLÁSA, SZEDÉSE

A fehér akác vajszínű virágait friss nyílásukban érdemes szedni, amennyiben a későbbiekben – a szüleink és nagyszüleink által nevezett – „gyógytea”-ként szeretnénk fogyasztani. Szedése igen egyszerű!

Először is elkerüljük a fa természetes tüskéit, mivel azok kisebb bonyodalmat okozhatnak kezünknek és ujjainknak, majd a letépett fürtökről lefejtjük a virágokat, amiket a nap segítségével kiszárítunk. Mivel a virágzása időjárásfüggő, így előfordulhat, hogy még június elején is találkozunk frissen nyíló akáccal.  

AKÁCTEA KÉSZÍTÉSE

A megszikkadt virágokból vegyünk egy csapott evőkanálnyi teafüvet, amit 2 deci’ vízzel leforrázunk. Negyedórányi áztatást követően szűrjük le, amit akár már azonnal ihatunk is ízesítés nélkül vagy pedig 1-2 kiskanálnyi (akác)mézzel ízesítve.

HATÁSAI ÉS ALKALMAZÁSA

Úgy tartják „a régi öregek”, hogy kúraszerűen (napi 1-2 csészényit) fogyasztva kedvező hatással bír

  • a gyomorbántalmakra (a túlzott gyomorsav-termelődés esetén),
  • csillapítja a köhögést (megfázás esetén),
  • ezen felül pedig még görcsoldó és nyugtató hatással is rendelkezik.

Aromaanyagait ízjavítóként is használják, valamint az illatszeripar is előszeretettel alkalmazza.

Csodálatos természetünk megannyi emberi betegségre kínál megoldást, amennyiben ismerjük a bajunk kialakulásának okát és az arravaló gyógynövényeket. Ezzel a tudománnyal egyébként a fitoterápia foglalkozik mélyebben, amely az alternatív gyógyászat egyik legfontosabb ága.

Baranyi Attila

A szerzőről